Osztályközösségi foglalkozás a kisnánai várban

Az 5-6. évfolyam a focipályán kezdte a napot, ahol kicsit mozogtak, beszélgettek. A várba 10 óra után érkeztünk, ahol a két osztály egymás ellen zoknicsatát vívott. A végén a két osztályfőnök is beszállt. 11 órakor megnéztük a vetítőteremben a vár történetéről szóló filmet, majd az iskolatörténeti kiállítást. A játszótéren folytattuk a napunkat, majd az iskolai ebéddel zártuk a napot. A gyerekek kellemesen elfáradtak.