2017 január

Spread the love

Boldogságóra program – Január hónap témája: A célok kitűzése és elérése

„Számos kutatás bizonyítja, hogy azok, akik konkrét, reális tervvel rendelkeznek, boldogabbak és sikeresebbek, mint a „sodródó” társaik. A célok elérésének valószínűségével kapcsolatban is számos vizsgálatot végeztek. Sokban visszatér a konkrét megfogalmazás, a tervek írásban való rögzítése, a célok másokkal való megosztása, a részcélokra való bonthatóság, a határidők meghatározása, mint a sikerhez vezető út egyes állomása.”

Január a megújulás hónapja. Az év kezdetén tanulva eddigi hibáinkból fogadalmat tettünk, hogy mit fogunk megváltoztatni az életünkben. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy nem csak a célok kitűzése a fontos, hanem azt is tudnunk kell, hogy hogyan fogjuk megvalósítani őket. S ha már megvannak a terveink, legyünk kitartóak és tartsuk magunkat az időbeosztásunkhoz. Ha hiszünk abban, hogy el tudunk valamit érni és mindent meg is teszünk érte, szinte biztos, hogy célba jutunk. Fontos, hogy környezetünk is támogasson és megerősítsen abban, hogy jó úton haladunk.
A tanórákon a népmeséket is fel tudtuk használni a téma feldolgozása kapcsán. Ugyanis a mesehősök is azért indulnak el, hogy változtassanak életükön. Mindig megoldásokban gondolkoznak, nem torpannak meg az első akadálynál és nem keresnek kifogásokat. Tudják, hogy a boldogság csak személyes erőfeszítés révén érhető el. Miközben céljuk megvalósításán fáradoznak, másoknak is segítenek, s így amikor ők kerülnek krízishelyzetbe, mindig támogatást kapnak.
Az osztályok miután egyéni céljaikról beszéltek, megfogalmaztak egy közösen elérendő célt is. A tablókon rajzok, képek, motivációs idézetek és megerősítések segítenek nekik abban, hogy figyelmüket tanév végéig ezen a célon tartsák.

„Amíg nem adod fel, addig legyőzhetetlen vagy!” (Andrew Matthews)