2019-2020

Spread the love

Boldogságóra a digitális oktatásban…

Nagyon vicces, furcsa és nehéz volt átállni hirtelen az intézményi oktatásról a digitális munkarendre, de sikerült! Arra törekedtünk ebben az időszakban is, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai,  fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. A fennmaradó négy hónap feladatait igyekeztek tanulóink a lehetőségeikhez képest a legjobb teljesítményt nyújtani. Hálával és köszönettel tartozunk osztályfőnökeiknek, akik koordinálták a feladatvégzést az online térben, valamint a szülőknek, akik segítették őket otthon irányítva, tevékenységük kibontakoztatásában! Egy pár kép ezekről a pillanatokról…

 


BOLDOGSÁGÓRA_Megküzdési stratégiák 

Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.”

Széchenyi István

A megküzdés szakkifejezése arra vonatkozik, hogy mit tesz az ember a negatív esemény vagy helyzet okozta fájdalma, feszültsége vagy szenvedése enyhítése érdekében. Ugyanis a döntő nem az, hogy mi történik, hanem hogy hogyan. A pszichológusok a stresszes helyzetek kezelésének hívják ezt a jelenséget, és mindenki tapasztalta már a saját bőrén, miről van szó. A gyereknél bekövetkező alapvető változások kihatnak testi-mentális egészségükre. Ezért fontos, hogy előre felkészüljenek rájuk, és legyenek megküzdési módszerek a tarsolyukban, hogy uralni tudják ezeket a helyzeteket, és egyre tudatosabban, egyre ügyesebben tudjanak átmenni ezeken a nehéz időszakokon. Ezen gondolatokkal fűszerezve indítottuk útjára képzeleterőnket és oldottuk meg az előttünk álló feladatot!

Feladatuk volt, hogy rajzoljanak le vagy fotók segítségével jelenítsék meg a gyerekek öt olyan tipikus nehézséget, problémát, kihívást, mellyel a korosztályuk képviselői, illetve ők maguk is találkoztak vagy biztosan találkozni fognak. Minden ábrázolt nehézség mellé írjanak olyan bennük személy szerint vagy a csoportban együtt meglévő erősségeket, melyek segítenek szembenézni az adott problémákkal!

A következő alkotások születtek…


BOLDOGSÁGÓRA_A célok kitűzése és elérése…

Sokkal boldogabbak azok az emberek, akik valami olyan dologra törekszenek, ami számukra fontos, mint azok, akiknek nincsenek merész álmaik vagy törekvéseik. A boldog embernek mindig van min dolgoznia. A lelki jóllét szempontjából talán fontosabb, hogy törekedjünk egy cél felé, hogy részt vegyünk egy értékes és kihívásokat magában rejtő tevékenységben, mint hogy el is érjük a célunkat, mert a cél eléréséhez vezető út az ismeretlen, amely küzdelemre sarkall, a cél már ennek egyenes következménye.  A tartós boldogság elérésének egyik legfontosabb stratégiája egy értelmes életcél kitűzése és elérése.  Az értelmes célok támogatják az önbecsülésünket, azt eredményezik, hogy magabiztosnak és hatékonynak érezzük magunkat, továbbá a nagy cél felé haladva minden részcél elérése újabb lehetőség arra, hogy az érzelmeink felpezsdüljenek. A célok eléréséhez gyakran arra van szükség, hogy együttműködjünk más emberekkel – tanárokkal, barátokkal, osztálytársakkal – s az ilyen társas kapcsolatok önmagukban is fokozni tudják a boldogságot.  Ebben a hónapban feladatunk volt, hogy készítsenek a csoportok egy közösen elérendő célhoz „térképet”! Ábrázolják rajta azt az utat, melyet meg kell tenniük a cél eléréséhez akadályokkal, könnyebb útszakaszokkal, lehetséges elágazásokkal! Igazán érdekes alkotások születtek…


Boldogságóra_december Boldogító jócselekedetek…

Hogyan boldogítanak a jó cselekedetek?
Ha nagylelkűek vagyunk, és hajlandóak vagyunk másokkal megosztani, amink van, az boldoggá tesz bennünket. Egy hindu közmondás szerint „Az az igazi boldogság, amikor másokat boldoggá teszünk.” Aki rendszeresen jó cselekedeteket hajt végre, az tartósan boldogabbá válik.

Vajon miért boldogítanak a jó cselekedetek?
Ha kedvesek és nagylelkűek vagyunk valakivel, akkor pozitívabban és kedvezőbben észleljük őt és ettől jobban érezzük, hogy egy közösséghez tartozunk, amelyben egymástól függünk, és együtt kell működnünk. Ha másoknak segítünk vagy vigaszt nyújtunk, akkor elterelhetjük a figyelmünket a saját gondjainkról és rágódásainkról, mivel a figyelem középpontját valaki másra irányítjuk. A jótékonyság nagy előnye az, hogy hatást gyakorol arra, milyen képünk van önmagunkról. Vagyis, amikor jó cselekedeteket hajtunk végre, segítőkésznek és együttérzőnek kezdhetjük látni magunkat. Ez az új identitás erősítheti az önbizalom, az optimizmus és a hasznosság érzését. Ha másoknak segítünk, vagy önkéntesnek jelentkezünk egy jó ügy képviseletéhez, akkor az előtérbe állítja a képességeinket, erőforrásainkat és szakértelmünket, s azt az érzést kelti bennünk, hogy urai vagyunk az életünknek. Új készségeket tanulhatunk, vagy felfedezhetjük rejtett tehetségeinket. Ha másoknak segítünk, mások is megszerethetnek, megbecsülhetnek bennünket, és kifejezhetik a hálájukat. Azt is elérhetjük vele, hogy mások segítenek nekünk, amikor nekünk van rá szükségünk. Ha segítünk másoknak, azzal kielégíthetünk egy alapvető emberi szükségletet, kapcsolatba kerülünk másokkal, ránk mosolyognak, hálásak nekünk, és értékes barátságokra teszünk szert!
Emlékezz! Minden egyes pillanatban, amikor magadnak jót teszel és ebből a jóból más is részesül, hozzájárulsz ahhoz, hogy jobb legyen ez a világ.

Ezekkel a gondolatokkal indultunk neki a decemberi hónap témájának feldolgozásában! A rajzok mellett fogalmazást is készítettünk, amelyben a jócselekedetek gyakorlása volt a téma. Ajándékokat készítettünk, díszeket, amiket a közös fenyőfánkra fel is akasztottunk!


Boldogságóra_december – A JÓ CSELEKEDETEK KARÁCSONYFÁJA

A decemberi boldogságórákon iskolánk tanulói  adventi naptárat és karácsonyi díszeket  készítettek. Ebbe bekerültek a jó cselekedeteik: „nem panaszkodom”, „megölelek valakit”, „segítek fát vágni”, „elmosogatok vacsora után”, „mosolyogva nézek mindenkire”, „kávét főzök anyának”, „kedves üzenetet írok valakinek”, „nem hisztizek”, „nem lesz velem probléma”….és még sorolhatnánk.
Megígérték, hogy ezekre nemcsak karácsonykor figyelnek majd.
 A tanulók jó cselekedetei az adventi naptár mellett iskolánk karácsonyfáját is díszítette.


BOLDOGSÁGÓRA – A társas kapcsolatok fontossága…

Talán egyik életesemény sem tölt el bennünket nagyobb örömmel és szomorúsággal, mint az, melyekben a számunkra fontos személyek játszanak szerepet. Legyen szó akár élethosszig tartó párkapcsolatról, a család egy új tagjának érkezéséről, vagy szerettünk elvesztéséről kapcsolataink alapvetően meghatározzák, mennyire vagyunk boldogok és elégedettek életünkkel. Egészséges működésünkhöz tehát szükség van minőségi emberi kapcsolatokra, melyekben kiteljesedhetünk, megélhetjük önvalónkat és felismerhetjük, hogy kik is vagyunk. Vitathatatlan, hogy a kommunikáció alapvetően meghatározza kapcsolataink jellegét. Emberi kapcsolataink sikere mérhető ebben. Mennyire tudjuk mondanivalónkat közérthetővé tenni, elfogadhatóvá, szándékunkról oly módon, meggyőzni a másikat, hogy ne sértsük meg személyét. Megtalálni a közös hangot másokkal szívderítő, mely által nemcsak, hogy jobb lesz a közérzetünk, de kapcsolataink egymásra való ráhangolódásban, együttműködésben teljesedhetnek ki. Ahogy Teréz anya mondja:

„A kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk valóban végtelen.”

Közelebb kerülünk ahhoz, amik vagyunk, ha nyitunk a világra. Megfelelő kommunikációval, nem látható falak omlanak le, egymásra találunk. A hagyományos bölcsesség úgy tartja, hogy a boldogabb emberek szorosabb kapcsolatokat ápolnak, mint a kevésbé boldog társaik. A pozitív attitűdű emberek nagy valószínűséggel extrovertált személyiségűek, barátságosak, energikusak, keresik mások társaságát. Nagyobb kapcsolati hálóval rendelkeznek, és jellemzően mások is élvezik a velük töltött időt… ezekkel a gondolatokkal kezdtük meg az idei hónap témájának feldolgozását!


Boldogságóra – Optimista, azaz reménykedő realista…

Az optimizmus szoros kapcsolatban van az önbecsüléssel, saját pszichológiai jóllétünkkel és egészségünkkel.

Hogyan gondolkozik az optimista?

• biztos benne, hogy a világ sok lehetőséget nyújt számára a sikerhez,

• hisz benne, hogy nincsenek olyan korlátok, amelyek megakadályoznák céljai elérésében,

• nem panaszkodik, ha valami rossz történik,

• az életben minden akadályt kihívásként fog fel,

• mindig mindenben talál valami jót…

Megtaníthatjuk gyermekeinknek a rugalmas és valóságon alapuló optimizmus készségét. Erről szól a Boldogságóra program második hónapja. Ebben a hónapban a választott témánk a „Valóra vált álmok tablójának” elkészítése volt. Feladatunk volt, hogy készítsen a csoport egy nagy közös tablót, melyen mindenkinek a lehető legjobb jövőbeli élete, lehető legjobb jövőbeli énje látható! Ha minden a legjobban alakul, és ki-ki mindent megtesz, ami tőle telik, kinek milyen álma valósulhat meg a jövőben? Kiből mi lesz 20-30 év múlva? Mit ér el? Hogy él? Nagy utazásra indultunk és a következő alkotások születtek meg…


BOLDOGSÁGÓRA – SZEPTEMBER

Egy átlagember számára a hála alighanem csak annyit jelent, hogy köszönetet mondunk valamiért, amit kaptunk. Azonban prof. dr. Sonja Lyubomirsky boldogságkutató Hogyan legyünk boldogok – Életünk átalakításának útjai tudományos megközelítésben című könyvéből az is kiderül, hogy a hála az egyik leghatásosabb boldogságfokozó technika. Egy olyan eszköz, amelyik állandóan a rendelkezésünkre áll, és amelyet meglepő módon csak nagyon kevesen alkalmazunk az életünkben – valószínűleg azért, mert nagyon keveset tudunk a jótékony hatásairól. A kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy tényleg boldogabbak lennénk, ha rendszeresen hálásak lennénk. A hála hatása: a hálás gondolkodás képes semlegesíteni a negatív érzéseket, mint például az irigységet, a kapzsiságot, az ellenségességet, az aggodalmaskodást, a bosszankodást, a rosszkedvet, vagy akár a magányt.  Milyen előnyünk származik abból, ha hálásan gondolkodunk? A hála segít az élet pozitív élményeit megélni és élvezni, megerősíti önbecsülésünket, önértékelésünket, segít feloldani a feszültségeket és a megrázkódtatásokat. Segítőkésszé tesz, ezáltal növeli a hasznosság érzését, javítja és megerősíti az emberi kapcsolatokat, és segít az újak kibontakoztatásában. Kiemel a másokkal való összehasonlítgatás világából, és megtanít örülni annak, amink van. A hála összeegyeztethetetlen a negatív érzésekkel, ezért képes megszüntetni a haragot, az irigységet, a keserűséget, feloldja a jó dolgokhoz való hozzászokást. Ezekkel a gondolatokkal kezdtük meg az idei tanév első boldogságóráját! Ízelítőként pár képpel mutatjuk be, milyen jó hangulatban és eredményesen is teltek el ezek az órák!