2020-2021

Spread the love

BOLDOGSÁGÓRA_JÚNIUS

A fenntartható boldogság… 

A fenntarthatósághoz – legyen az környezetvédelemmel, egy programmal vagy bármilyen fejlődéssel kapcsolatban – szükségünk van  a kitartásra is. Ha kitartó, buzgó és szorgalmas valaki egy ügy érdekében, akkor feltehetően arra törekszik, hogy mindig befejezze azt, amibe belekezdett. 

A júniusi boldogságórákon az 1-4. évfolyam  a boldogságláncot készítette el. Lerajzolták élményeinket és felfűzték a láncra… A harmadik osztály például a lépcsőfokot rajzolta meg,  és illesztette össze melyben felírták, mire lenne szükség a boldogság eléréséhez.

Az 5-7.évfolyamos tanulók a búcsúzóul feladatot választották, melyben jótanácsokkal látták el a ballagó 8. osztályt, ők pedig visszaemlékeztek a boldogságórás foglalkozásokra és rajzban örökítették meg kedves pillanataikat…


Boldogságóra_Május  A testmozgás gyakorlása…

A pszichológusok szerint a mozgás jótékonyan hat az önbecsülésre, és azzal a tudattal is együtt jár, hogy urai vagyunk az életünknek. Tény, hogy a rendszeres mozgás következtében valami valóban szemmel látható, tapintható, fizikailag érzékelhető változásnak indul. Az pedig nagyszerű érzés, hogy hatni tudunk a dolgokra, magunkra – ráadásul mindez értékes is. Amikor sportolunk vagy valamilyen testmozgást végzünk, akkor kompetensnek érezzük magunkat magában a sportban vagy egyéb mozgásformában, illetve abban, hogy az egészségünkért és a mentális jóllétünkért egyaránt teszünk.

Ezen kívül a testgyakorlás lehetőséget biztosít az áramlatélményre is. Az aggodalmaskodás, a rágódás képes elillanni a mozgás ideje alatt. A természetre, vagy a zene ritmusára, vagy a pontos mozdulatsorok helyes kivitelezésére való odafigyelés, esetleg a közösség, akikkel együtt mozgunk – ezeknek mind-mind része lehet abban, hogy kikapcsolódjunk, feltöltődjünk és a felszabaduló örömhormonok táncának pozitív utóhatásaiban is lubickolni tudjunk. Ebben a hónapban is gyakoroltuk ezen téma gyakorlását és érdekes dolgok születtek… a képek beszéljenek helyettünk!


BOLDOGSÁGÓRA_ÁPRILIS_A megbocsátás gyakorlása…

Mindannyiunknak más-más füle van arra, hogy meghalljon egy őszinte bocsánatkérést – ezért is fordulhat elő oly gyakran, hogy egyik-másik bocsánatkérő szót nem hiszünk el vagy nem veszünk komolyan a másik féltől és tovább dédelgetjük sérelmeinket. Nehéz a másik ember világról alkotott mentális térképét értelmeznünk és még nehezebb dekódolnunk a másik fél szavainak üzenetét. Ráadásul a helyes és helytelen dolgok megítélése kultúrafüggő, a tettek jogi megítélése pedig még kultúrán belül is mutathat eltéréseket, mindemellett minden embernek van egy belső iránytűje arról, mi a jó és mi a rossz.

Az őszinte megbocsátás valódi emberformáló erő, hiszen együtt jár a felelősségvállalással, a testbeszéd változásával, továbbá fontos következménye a lelkiismeret-megtisztító hatása is…

Feladatok, ami közül választhattunk az áprilisi  hónapban:

Kőbe vésve

Keressetek egy nagyobb lapos követ, és az egyik oldalára fessetek, rajzoljatok egy szívet, amelybe írjátok bele annak a nevét, akitől bocsánatot szeretnétek kérni. Díszítsétek kedvetek szerint. A kis kövekből rakjatok ki egy képet, utat, hidat, szívet vagy várat, ezzel is szimbolizálva az összetartozást, az egymás iránti szeretetet és megbocsájtást.

Megbocsátó kesztyű

Írjatok egy rövid történetet két jó barátról, akik jóban-rosszban mindig kiálltak egymásért. Ám egy verőfényes napon összevesztek, és többé nem beszéltek egymással. Mit gondoltok, hogyan békülhettek ki egy „megbocsátó” kesztyű segítéségével? Adjátok elő a mesét! Készítsétek el ti is a megbocsátó kesztyűtöket!

A megbocsátás hajója

Szálljatok fel a megbocsátás hajójára, és utazzatok el a szeretet szigetére egyszerű „varázsigékkel”: sajnálom, kérlek bocsáss meg, köszönöm, szeretlek! Rajzoljátok meg vagy hajtogassátok meg a hajót, és a varázsszavak éneklése közben eresszétek el jó messzire!


BOLDOGSÁGÓRA_2021. március_Apró örömök…

Az apró örömök élvezetének képessége elválaszthatatlan a jelentudatosságtól. Ám ennek véghez vitele korántsem olyan egyértelmű vagy könnyű. Például ebben a „szent minutumban” mi jár a fejedben? Elolvastad ezen rész első két mondatát, most jársz a harmadik közepén és vajon tényleg arra figyelsz, amit olvasol, vagy valami egészen más foglalkoztat? Vajon oda tudjuk-e adni, ide tudjuk-e szánni a figyelmünket? Elménk hajlamos a csapongásra, különösen akkor, ha több teendőnk van, ha több élmény ér minket párhuzamosan. Nehéz a jelen pillanatait értékelnünk, ha a külvilág felől olyan üzenetek érkeznek felénk, amelyek a folyamatos cselekvést, az eredmények felmutatását, az aktivitást, a frissen informáltságot tekintik értékesnek és állítják elénk elvárásként. Holott tudjuk, hogy a motiváció fenntartásához, az elégedettség fokozásához szervesen hozzájárul a pillanatok kiélvezése, az örömteli helyzetek megünneplése és az ünneplésre méltó legapróbb dolgok időben való kitartása.

A következő feladatok közül választhattunk ebben a hónapban…

  1. Örömvárunk

Készítsétek el a saját boldogság örömváratokat! Lehet dobozból felépíteni, vagy papírra megrajzolni! Díszítsétek fel a saját apró örömeitekkel. Meséljétel el egymásnak, kinek mi okozott örömet.

  1. Jóság-manó

Legyetek ti a jóság manók. Húzzátok ki egymást, és titokban segítsétek egymást kedveskedéssel. Egy közösen elkészített boldogság térképre mindig tegyétek fel a mosolygós arcokat, ha jó dolgok történtek veletek! A cél, hogy minden kép tele legyen vidám, mosolygós smile-val!

  1. Képregény

Közeleg a tavasz. Minden megújul, szépül, virágzik, újjáéled. Készítsétek el a saját képregényeteket az apró megélt csodáitokról. Jelenítsétek meg a ti jóság manótokat, hogy milyen egy napja, hogyan segít másokon, veszi észre az út mellett virágzó apró kis virágokat.


BOLDOGSÁGÓRA_ FEBRUÁR_ A megküzdési stratégiák…

Amikor nehézségeink adódnak és azt éljük meg, hogy a teendők súlya, az érzelmi terhek nyomasztása már-már a kilátástalanságig sodor minket, és nem arra és úgy megy az életünk, ahogyan igazán szeretnénk, akkor annak általában a belső élményeinkhez való viszony, vagy a viselkedésünk lehet az oka – fogalmazza meg Szondy Máté és Szabó-Bartha Anett Démonaink című könyvükben. A teljes, értelemteli élethez három lépés megtételét javasolja a szerzőpáros, terapeuta. Jelen lenni, megnyílni az élménynek, azt tenni, ami valójában fontos! Mindhárom lépés segíthet abban, hogy teljes, értelemteli életet élhessünk. Antiokhiai Ignác az I. században ezt mondta: „jobb hallgatni, és hűnek lenni a valósághoz, mint beszélni, és elszakadni attól.” Van úgy, hogy a belső, befogadó csend az, ami segít meghallani és megtapasztalni, azt, ami van! Ezekkel a gondolatokkal indultunk neki a feladat megoldásának!

  1. Nomen est omen

Nézzetek utána közösen, hogy kinek mit jelent a keresztneve! Beszélgessetek arról is, hogy a nevetek mivel szemben jelenthet erőt, erőforrást számotokra! A nevek jelentése segítségével készítsétek el az osztály, védelmező plakátját, fotók, rajzok használatával!

 

  1. Békességem

Békességem címmel írjatok meg egy rövid versikét, amit aztán daloljatok is el! Zenei aláfestésként használjatok hozzá tetszőleges eszközöket!

 

  1. Sikerült

Meséljétek el egymásnak, hogy milyen helyzetek félelmetesek számotokra! Ezekből a helyzetekből válogatva alkossatok egy történetet és játsszátok el úgy, hogy abban jelenjen meg egy feszültségoldó, megnyugtató megoldás! Kamerával is rögzíthetitek.


BOLDOGSÁGÓRA_2020.december_A jó cselekedetek gyakorlása

… a hónap témái közül különféle jobbnál-jobb feladatok közül lehetett választani, és a képességeinkhez mérten meg is oldottuk ezekből az egyiket!

ü  Kedvességnap hetente egyszer.  

ü  Vigyázz az egészségedre! A vírusok elleni védelmünket és a saját magunkkal való jócselekedetünket jelenti, ha szájmaszkot viselünk. Szájmaszkot készítettünk tetszőleges szabásminta alapján, vagy  varrás helyett  különböző mintákat  rajzoltunk, terveztünk. 

ü  Jó Tett és Rossz Tett: Élt egyszer két hernyó, az egyiknek Jó Tett volt a neve, a másiknak pedig Rossz Tett. Nagyon jóban voltak egymással, és barátokhoz illő módon, hol kedvesen megtréfálták egymást, hol pedig néha borsot törtek egymás orra alá. Külsőre olyanok voltak, mint két tojás, akarom mondani, mint két hernyó a világ bármely pontján, pedig apjuk, anyjuk esküdött rá, hogy nem egy levél alomból valók, testvérek semmiképpen nem lehetnek. Éppen ezért a barátaik, sőt a rokonság is nagyon nehezen tudta megkülönböztetni őket. Pedig már éppen ideje volt ennek, mert annyira bosszantó volt, hogy ha az egyik jól viselkedett, akkor Rossz Tettet dicsérték meg, ha pedig a másikuk rossz fát tett a tűzre, akkor Jó Tettet tromfolták le. Ez pedig semmiképpen sem volt igazságos.

Megbeszéltük  a mesében levő dilemmát. 

ü  Légy nagylelkű! Elgondolkodtunk a  nagylelkűség mibenlétén! A gondolatokat, jócselekedeteinket  egy-egy  díszen örökítettünk meg, amit elhelyeztünk az iskolai és a templomi karácsonyfán. 

A boldogságórákon átélt örömteli pillanatokat megörökítettük képekben is… így még jobban ráhangolódtunk a karácsony ünnepére és a jó cselekedetek gyakorlására!


BOLDOGSÁGÓRA_November

Társas kapcsolatok…

A társas kapcsolatokban célunk, hogy az átélhető gazdag érzelmi skála megfelelő uralását, ide értve az érzelmi viharokat is, megtanítsuk a gyerekeknek. Vagyis azt, hogy minden körülményben önmagától zökkenjen vissza az elégedettség állapotába. „Ha gyerekkorban nem tanuljuk meg, hogyan kell megbirkózni az élet tragikus fordulataival, akkor érzelmileg nem készülünk fel az életre. Ha viszont felhalmozzuk a boldogabb élethez elengedhetetlen belső tartalékokat, amelyek segítenek elviselni a játszótér kemény ütéseit is – ezáltal a mindennapi élet elkerülhetetlen zűrzavaraira vértezzük fel magunkat. Abból a mechanizmusból kiindulva, ahogyan az agy elsajátítja a társas rugalmasság képességét, a gyerekeknek inkább a társas élet vidám és szomorú helyzeteit kell begyakorolniuk, mintsem a monoton öröm élményében lebegniük.

 Feladatok melyek közül választhattunk, hogyan dolgozzuk fel a hónap témáját…

1.Jó hírem van

Kezdjük úgy a napot, hogy megosztunk egymással egy-egy jó hírt! Leljük örömünket egymás sikerében, jó híreiben és egy közös gesztust találva lelkesítsük tovább társainkat! Készítsünk el egy a jó híreket gyűjtésére szolgáló ládikát is! Közösen rajzoljuk le az egymástól hallott jó híreket és tegyük bele a ládikába!Barátságtánc

2. Barártságtánc

Barátokra mindenkinek szüksége van. De vajon hogyan üdvözölhetik egymást a barátok, ha az egyik csak a bal lábát, a másik csak a jobb lábát, a harmadik egyszerre mindkét kezét, a negyedik pedig csak a fejét használhatja a köszöntéskor, de beszélni nem beszélhet senki? Alkossunk meg erre egy koreográfiát és négyes csoportokban, körben állva rögzítsük a barátságtáncokat kamerával! Válasszunk hozzá tetszőleges zenét vagy dalt!

3. Elismerő levél

Írjunk egy-egy levelet azoknak, akiket szeretünk, és fogalmazzuk meg benne, hogy mi mindent becsülünk, értékelünk nagyra a másikban, miért tartjuk őt jó barátnak / apának / anyának / testvérnek / nagyszülőnek / tanítónak stb.! Adjuk át neki és figyeljük meg csendben, amikor elolvassa, majd öleljük meg egymást.


Az optimizmus gyakorlása…_OKTÓBER

Laura King, a Missouri Egyetem Kolumbiai Tagozatának professzora volt az első, aki kísérletileg vizsgálta az optimizmust. A kísérleti alanyok négy egymást követő nap azt a feladatot kapták, hogy húsz percig írjanak a „lehető legjobb jövőbeni énjeikről”. Ez a fantáziagyakorlat segít abban, hogy végiggondoljuk a legfontosabb, szívünkből eredő céljainkat, és oda képzelve magunkat a jövőben bekövetkező pontig, úgy tegyünk, mintha már elértük volna. A derűlátó jövőkép önbeteljesítő jóslatként működhet. Segerstrom és munkatársai azt találták, hogy az optimisták nagyobb valószínűséggel tartanak ki és maradnak elkötelezettek a nehézségek ellenére is. Mások azt is megállapították, hogy az optimisták több és nehezebb célt állítanak fel maguk elé. Ezekből a gondolatokból kiindulva kezdtük feldolgozni a hónap témáit.

  1. Sólyomszemmel:A kis sólymoknak rendkívül éles a szemük, akár 4-500 méterről is felfedezik a pusztában mozgó élelmet. Tetszőleges technikával kellett elkészíteni a saját sólymunkat, és gyűjtöttük össze, mi minden jó dolgot láthatna meg az iskola tetejéről, ha ránk pillantana!
  2. Opti Miska:Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon okos óriás, Opti Miska. Gyakran panaszkodtak neki, de ő arról volt híres, hogy azonnal észrevette az élet napos oldalát és bölcs tanácsokkal látta el a hozzá fordulókat. Összegyűjtöttük, milyen biztatásokat, jó tanácsokat adhat Opti Miska és ezek alapján írtuk meg Opti Miska dalát, majd elénekeltük közösen!
  3. Optimista véleményem:Szerinted mitől lesz jobb a holnap? Hol lakhat az Optimizmus? Hogyan lehet derűsnek maradni, ha csalódunk valamiben? Mit jelent az, hogy érdemes a jó dolgokat meglátnunk a bajban is? Válaszoltuk meg ezeket a kérdéseket és videóval is rögzítettük a gyerekszájakat!

BOLDOGSÁGÓRA_ Nyári pillanatok…

A feladat neve: Leghálásabb pillanatok. 4-5 fős csoportokban vagy egyénileg készítettünk egy-egy közös rajzot a gyerekek leghálásabb nyári pillanatairól! Szárnyaltak a gondolataink, visszaemlékeztünk a nyár legjobb és legkedvesebb pillanataira. Gyakoroltuk a történetmesélés módszerét, címet adtunk a munkánknak! Énekszóval kiegészítve, mutogatással kísérve a beszélőt, zenei aláfestéssel előadva, mintha mesét mondtunk volna, fantáziadús elemekkel dúsítva színesítettük a boldogság óránkat. Nagyon jól szórakoztunk és igazán szép alkotások születtek!