LÁZÁR ERVIN PROGRAM -3. és 5.évfolyam

Spread the love

A nemzeti identitás erősítését célzó programokról szóló 1042/2019. (II. 18.) Korm. határozat alapján Magyarország Kormánya egyetértett azzal, hogy az ezeréves magyar kultúra a jelen állampolgárainak és a jövő nemzedékeinek művelődése, önkifejezése és nemzeti identitása, valamint Magyarország kulturális fennmaradása szempontjából fundamentális jelentőségű érték, ennél fogva kiteljesítés az állam kiemelt felelőssége.

Ennek jegyében a Kormány életre hívta a Lázár Ervin Programot, amely szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi-, tánc-, és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét.

Ennek keretében a 3. és az 5. osztályos tanulók az egri Gárdonyi Géza Színházban Az igazság lekvárja című zenés darabot tekinthették meg. A 45 perces előadás kellemes kikapcsolódást nyújtott mindenkinek.

Az előadás után rövid sétát tettünk a varázslatos barokk belváros méltó díszletei közt, mely hamisítatlan adventi hangulatot kölcsönzött erre a napra.