GULÁG EMLÉKTÚRA_RECSK_2016. szeptember 26.

Az Emberi Erőforrás Minisztériuma megbízásából, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdetett a Szovjetunióba hurcolt politikai hadifoglyok és kényszermunkások emlékévéhez kapcsolódóan, ’ Elhallgatott történelem’ címmel, melyre a Kisnánai Nefelejcs Alapítvány sikeresen pályázott.
Ennek keretében 2016. szeptember 26-án keretében rendhagyó történelem órán emléktúrát szerveztünk az egykori gyűjtőhelyek, emlékhelyek felkeresésével.
Megemlékezésünk első napján végigjártuk a recski kőbánya területét, ahol annak idején a kommunista elnyomó hatalom által elhurcolt embereket is dolgoztatták. (Köszönjük Colas bánya vezetőségének a lehetőséget.)
Ezután kegyeleti sétát tettünk a munkatáborban, ahol érdekes részletekkel egészítettük ki tudásunkat a történelem ezen fekete korszakáról. Elhelyeztük az emlékezés koszorúját az emlékműnél.
Délben a napsütésben elfogyasztott ebéd után indultunk az Ilona-völgyi vízeséshez, ahol egy kimerítő túrával zártuk a megemlékezésünket.
Októberben Budapesten folytatódik emléktúránk, ahol a Nemzeti Múzeum 56-os kiállítását, a Terror Házát nézzük meg, emlékhelyeket járunk végig. Este az Operett Színházban a Lady Budapest című musicallel zárjuk a napot.
Tóth Marianna szervező