FÜGGŐ JÁTSZMÁK – AVAGY A FÜGGŐSÉGEK ÉS AMI MÖGÖTTÜK LEHET_tematikus program

Iskolánk tanulói a „Csodaszarvas iskolai közösségi program” kapcsán tematikus napközis táborban vehettek részt 2019.06.17-21-ig. A tematikus hét témája:
FÜGGŐ JÁTSZMÁK – AVAGY A FÜGGŐSÉGEK ÉS AMI MÖGÖTTÜK LEHET-
A hét minden napján más megközelítésben „tanulhattak” a gyerekek a szenvedélybetegségekről és annak megelőzésével kapcsolatban.
Hétfői napon egymást ismerhették meg jobban, s a délutáni program célja az volt, hogy tabuk nélkül tudjanak beszélgetni egymással a drogokról, függőségekről, s az ezzel kapcsolatos ismereteik rendszerbe kerülhessenek. Pl: Mit jelent a szenvedélybetegség kifejezés? Mit nevezünk pszichoaktív szereknek? …stb
Kedden Tiszafüredre tettünk kirándulást, ezáltal megtapasztalhatták, hogy mennyivel jobb móka az aktív testmozgás, mint mondjuk a napi több órás netezés, vagy videojátékozás.
Szerdán megtanulhatták, hogy önmagukért és másokért is felelősek, s hogy mire „mondjanak igent és nemet”. Ezt a képességet szituációs játékokkal erősítettük bennük. A cél az volt, hogy megtanulják különböző indokokkal visszautasítani a pszichoaktív szereket. Együtt kellett kitalálniuk a megfelelő indokokat. Délután a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályait ismételhették át különböző akadályversenyekkel.
Csütörtökön délelőtt a dohányzás és alkoholfogyasztás egészségre gyakorolt hatásaival ismerkedhettek meg a diákok, továbbá megtanulhatták Donald Gould „példáján keresztül”, hogy mennyire fontos szerepet játszhat egy egyén „káros szenvedélyének leküzdésében a szociális háló”. Délután kitölthettek egy „Toto-t” is, melyet a REGI-OEFI állított össze iskolás korú gyermekeknek. A teszt kitöltéséhez használhatták az internetet is.
Pénteken délelőtt hét záró, közösség és empátia erősítő „zoknicsatát vívott egymással a drogosok és a függők csapata” a Kisnánai Várban. Ebből megtanulhatták egymástól, hogy vannak olyan dolgok, melyek egyeseknek könnyebben, másoknak nehezebben mennek, s mennyire meg tudja erősíteni egy egyén „lelki erejét”, ha vannak körülötte olyan emberek, akik segíthetnek neki egy-egy problémája leküzdésében. A délelőttöt „beszélgető körrel zártuk”, aminek kapcsán elmondhatták, hogy milyen új ismeretek rögzültek bennük a hét témájával kapcsolatosan. Délután a hét lezárásaként elkészíthették egymásnak „tanács és jókívánság-lábnyomaikat”, melyek arra voltak hivatottak, hogy megerősítsék egymást közt létrejött társas kapcsolataikat, önbizalmukat, s tudatosítsák bennük, hogy mindenki felelős önmaga döntéseiért.