Csodaszarvas napközis tábor_”MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÓ – AVAGY UTAZÁS A FEHÉRLÓFIA-MESE ŐSI VILÁGÁBAN”

sdr
Elérkezett a sokak által várt nyári szünidő s ezzel együtt a táborozások időszaka is. EFOP-3.3.5-19 CSODASZARVAS ISKOLAI KÖZÖSSÉGI PROGRAM -2.turnus-„MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÓ – AVAGY UTAZÁS A FEHÉRLÓFIA-MESE ŐSI VILÁGÁBAN” tematikára épülő Napközis táborunk 2021.június 28-án vette kezdetét.
A témamodulunk Nemzeti és kulturális identitás, hagyományőrzés, anyanyelvápolás volt. A napközis tábori héten belül igyekeztünk olyan feladatra hangoló játékokat, kézműves és rajzos foglalkozásokat, valamint kirándulásokat szervezni, ahol tanulóinkban a Nagy László féle Fehérlófia népmese, valamint önmagában a hétköznapi mesék szolgáltatnak alapot nemzeti identitásuk, anyanyelvápolásuk, egyéni és komplex hagyományőrzésük fejlesztéséhez.
A foglalkozások során például nemez és filc anyagokból jelvényeket készítettünk, pirográfokkal csoport segítő pajzsot alkottunk csoportmunkában, vagy éppen a záró napon rajzos Élménytablót készítettünk.
A hét folyamán két alkalommal is kirándultunk. Szerdán Noszvajon vehettünk részt a „Meseúton”, megtekinthettük a Barlanglakásokat. Csütörtökön Gyöngyösről kisvonatozhattunk Mátrafüredre, az „Ördögforrás” erdei útján sétáltunk, délután pedig a Mátra Múzeum Természettudományi Pavilonját tekintettük meg.
A hét élményeit, tapasztalatait foglaltuk össze pénteken Csompilla Éva, a Boldogasszony Iskolanővérek rendjének tagja segítségével, majd rajzos Élmény Tabló készítésével kézműves foglalkozás lebonyolításával.
A táborban nagy hangsúlyt helyeztünk az ismeretszerzésre, az interaktív foglalkoztatásra, valamint az élménygyűjtésre.