CSODASZARVAS bentlakásos tábor_Szilvásvárad 2. turnus

Mesél az erdő – avagy mesés játék, együtt a természetben
Iskolánk tanulói Szilvásváradon a Szalajka Fogadóban táboroztak június 28-tól július 3-ig. A CSODASZARVAS tábor az EFOP-3.3.5-19-2020-00041 pályázat keretében valósult meg.A választott tematikának a mozgás, a játék, a közlekedés volt a középpontjában. Az egész hét a játék, kirándulás és a mesék jegyében telt.
A hetet rövid ismerkedéssel kezdtük, majd királyok és királynők bőrébe bújva megismerkedtünk a helyszínnel, a szobákkal, étkezőhelyiséggel. Ellátogattunk a Ménesgazdaságba, ahol megnéztük a lovakat, betekintést nyertünk a különféle stílusú lovaskocsik világába, és egy rövid bemutató filmet néztünk meg. Kézműveskedtünk, játszottunk és sétáltunk kint a patakparton. Pihenésképpen bunkert építettünk a környezetünkben lévő ágak és levelek felhasználásával. Különböző relaxációs gyakorlatokat sajátítottunk el. Ellátogatott hozzánk a Tekergő néptáncegyüttes, akik fergeteges néptáncos bulit varázsoltak nekünk: táncoltunk, énekeltünk és nagyokat kacagtunk. Kincskeresés is a feladataink között szerepelt, ahol négy csoportra osztva hajtottuk végre a különböző nehézségi feladatokat, majd a végén a kincsesládát is meg kellett találni, ahol az elrejtett kincset érő aranytallért megehettük.
Megrendezésre került a Furi olimpia ahol érdekes versenyszámokat találtak ki és hajtották végre a feladatokat, valamint készítettünk menetlevelet, melyben rögzítettük a versenyszámokat és pontjaikat. Az olimpiai versenyszámban a bobozás is szerepet kapott, ahol izgalmakkal telve suhantunk le a pályán és itt mindenki megkapta a maximális pontot. Végül a várva várt Vizi móka is napirendre került. Ellátogattunk a Nemzetközi Díjugrató Bajnokságra, ahol a lovakat és a lovas sport szépségeit élhettük át.
Az utolsó napon még szabadtéri játékokkal színesítettük a programot és egy közös sétával búcsúztunk el Szilvásváradtól!