Napközis tematikus programok – 5.nap

Spread the love

A Nemzeti és kulturális identitás, hagyományőrzés, anyanyelvápolás modul keretében a második hét záró napján Emlékkönyveket készítettünk: a címereket, reneszánsz ruhatervet fűztük össze díszített előlappal, melyre a tanulók saját és Mátyás király nevének kezdőbetűjét iniciálé formában készítették el. Délután programzáró élményösszegzésre került sor egy hangulatos uzsonna mellett. Eseménydús, színes, élményekkel teli tábori héten vagyunk túl.

 A Közlekedés, KRESZ, Sport és egészségre nevelés modul keretében rendezett tábor utolsó napja is mozgalmasan telt. A hét legizgalmasabb programjára, a kincskeresésre készültünk. Az időjárás is kedvezett nekünk, mert elállt az eső. Két csapat versengett. Az egyik elrejtette, a másik csapat megkereste a kincseket. Befejeztük a hét során rajzolt térképet, amin a kirándulások állomásait rajzolgatták a gyerekek. A nap zárásaként zsúrt rendeztünk. A szépen megterített asztal körül beszélgettünk a hét élményeiről, felidézve sok szép pillanatot.