Zánka 4.nap

A Zánkai Erzsébet-tábor szerdai napján is változatos programok várták a gyerekeket. Az időjárás is kedvezően alakult. A délelőtt folyamán néhányan a szálláson pihentek, trambulinoztak, fociztak, ismerkedtek, illetve páran a kézműves sátorban alkottak.
Délután a Szent Imre elnevezésű hajóval sétahajókáztunk a Balatonon, majd a vízi kalandparkban játszottak az úszni tudó táborozók. Közben volt aki a Ki mit tud selejtezőjén szerepelt, és bekerült a Zárónap döntőjébe is. A parton a Hősök napja elnevezésű eseményen a katasztrófavédelem, a honvédség, a tűzoltóság bemutatót tartott, a gyerekek kipróbálhatták többek között a Gripen Teszt szimulátort is . A nap záróeseménye a tábortűz és a táncház volt